FENYHID

A füstölõk története:

Õsidõktõl kezdve az ember megszámlálhatatlan illattal találkozott, melyek közül sokat rendkívül kedvel, másokat nemkívánatosnak tekint és igyekszik elnyomni ezeket, gyakran más, kedvelt illatokkal.


A szagokra és illatokra gondolva fel sem merül bennünk, hogy egy misztikus utazás részeseivé tehetnek bennünket. Miért van az, hogy az illatokra koránt sincs annyi megkülönböztetõ szavunk, mint mondjuk a színekre? Az illatok tulajdonképpen apró részecskék sokaságából állnak, és még azt sem tudjuk pontosan, hogyan érzékeljük õket.



A füstölõk az egész világon a vallásos és mágikus szertartások szerves részét képezték és képezik a mai napig. A régiek hittek abban, hogy bizonyos illatok vonzzák a jó, illetve taszítják a rossz szellemeket. Füstölõt nem csak azért égettek, hogy az Istennek szentelt helyet megtisztítsák, hanem azért is, hogy az égõ áldozatok átható szagát elnyomják.

Õsi hiedelem az is, hogy a füstölõ felemelkedõ füstje felviszi a könyörgést az égbe, az istenekhez. Ugyanez a hiedelem kapcsolódik az amerikai indián törzsek között ismert békepipa szertartáshoz. Az indián békepipa szertartás füstölõ-égetõ rituálénak számít, mivel a dohányba gyakran kevertek különféle növényeket.

Ezenkívül a füstölõ segít megteremteni az elmélyült meditációhoz vagy az ájtatos imához leginkább megfelelõ légkört.

A füstölõként fordított kínai xiang szó valójában "illatot" jelent. Az elsõ dokumentum arról, hogy Kínában füstölõt használtak a középkorból származik, de nem kétséges, hogy a füstölõ ismerete és használata több, mint ezeresztendõs múlta tekint vissza. A Tang-dinasztia idején már léteztek úgynevezett "füstölõ-órák". A füstölõk egyenletes égése tette lehetõvé, hogy az idõméréshez is hasznosíthassák. Idõegységük az 1 ke (14 perc és 24 mp) volt. Ez a hagyomány olyannyira tartotta magát, hogy a XVI. században készített mechanikus órákat is a füstölõre megszabott idõegységek alapján kezdték készíteni. A füstölõ használata a buddhizmus térhódításával Indiából jutott el nemcsak Kínába, hanem Nepálba, Tibetbe, Mongóliába, Srí Lankára, Burmába, Koreába, Japánba stb. Mondhatjuk, hogy minden ország közül talán Kínában a legnagyobb a füstölõfogyasztás. Régtõl fogva a természetfeletti erõkkel való érintkezés eszközének tekintették nemcsak a buddhisták, de a taoisták és konfuciánusok is. Az égõ füstölõpálcákkal való gesztikuláció jelenti a kapcsolatteremtést, a füstjük jelzi az isteneknek, õsöknek, hogy a számukra felajánlott ételáldozat elkészül a számukra. A hagyományos szertartások, rituálék elengedhetetlen kellékeként, használják esküvõ, temetés stb. alkalmával, de olykor minden különösebb jelentõs nélkül, csak magáért az illatért gyújtanak füstölõt. Különbözõ formájú és nagyságú füstölõket ismerünk, a 10 cm körüli pálcikáktól kezdve az 5 méter magas, fatörzs nagyságúakig. Vannak rúd és spirál alakúak, körkörösek, díszesek és egyszerûek, mártottak, csavartak, sodrottak, pálcások és pálca nélküliek. A füstölõkészítéshez a szantálfa szolgáltatja a legközkedveltebb alapanyagot, de szinte minden létezõ kellemes illatot, aromát képesek elõállítani. A kínai füstölõk közül is kettõt különösen nagy becsben tartanak, ezek az úgynevezett "két híres márka": a Xiangzang elmaradhatatlan kelléke a kínai újévi ünnepeknek és a buddhista füstölõáldozatoknak; a Dunhuang a híres buddhista barlangtemplomokról kapta a nevét, a gyógyító Buddhára utalva. A füstölõk egy fajtáját nem illatáért és spirituális jelentõsége miatt kedvelik, ezt "szúnyog füstölõ"-nek is hívják (wenzixiang), melynek füstje hatásosan riasztja el a szúnyogokat, moszkitókat, legyeket és molyokat.

Az illatok meghatározhatják hangulatunkat, közérzetünket. A keleti emberek évezredekkel ezelõtt felfedezték a füstölõk jótékony hatását: kellemes illatuk mellett egészségvédõ és nyugtató hatással is rendelkeznek. Tiszta gyógynövényekbõl, virágolajokból és fûszerekbõl készülnek. A füstölõk szerepe a keleti kultúrában meghatározó: vallási szertartások, temetések, sõt ma már a mindennapok elengedhetetlen kelléke.
A buddhista vallással a füstölõk alkalmazása elterjedt egész Ázsiában. Napjainkban a füstölõ egyre nagyobb teret hódít Európában is. Jótékony hatását a modern tudományok is igazolták.

A füstölõ használata:
Egy szál füstölõt tartsunk pár másodpercig láng fölé, amíg a vége parázslani nem kezd, majd fújjuk el a lángot. A pálcás füstölõt szúrjuk földbe, gyurmába, a lehulló hamu felfogásáról gondoskodjunk.

India

India napjainkban a füstölõgyártás egyik központja: a füstölõpaszták készítéséhez ében-, teak- és szantálfát, pézsmát, sáfrányt, mirhát és egyéb fûszereket használnak, ezekbe sodorják a bambuszpálcákat.

Kína

Kínában az istenekkel való érintkezés eszköze a füstölõpálcák égetése. Ázsia országai közül talán itt a legnagyobb a füstölõ fogyasztás. A kínai füstölõk a legjobb minõségûek Kelet-Ázsiában

Japán

Japánban a teaceremóniához hasonlóan a füstölõpálcák használata is a mûvészet egy része. A tömjén égetése az ünnepélyes szertartás része: áldozat Buddhának és az isteneknek.

Japánban külön mûvészet fejlõdött ki azokra az illatokra épülve, melyek természetes anyagok hevítésekor szabadulnak fel. A nyugaton kevéssé ismert koh-do, melyet gyakran füstölõszertartásnak fordítanak, valójában az elsõ mûvészeti forma, amit a gésáknak oktattak, ezt követte a teaceremónia, a költészet, majd a hangszeres mûvészet. A parfümöktõl eltérõen, a füstölõ illata olyannyira finom és kifinomult lehet, hogy a kínaiak a szaglás szó helyett a hallgatás (venxiang) szóval írták le azt, amikor valaki meggyújtott egy füstölõt, és illatában gyönyörködött. Ez a kifejezés a japán nyelvben is meghonosodott.

A füstölõceremónia körül különféle iskolák alakultak. Ezek a két alapítóra, Sino Szosinra és Szandzsonisi Szanetakára vezették vissza eredetüket, akik gondosan kidolgozták az illatok értékelésének és azonosításának kifinomult módszereit. Az Oie Iskola, melyet Szandzsonisi Szanetaka alapított, költõi szellembõl építkezõ, udvari játékokat magában foglaló gyakorlatokból állt. Sino Szosin Sino Iskolája pedig harcos stílust képviselt, melyben a hangsúly a szigorú szabályokon és a szellemi képzésen volt.

A témáról írt korabeli mûvek rendkívül óvatosan tárgyalják az illatok elegyítését is magában foglaló mûvészet fortélyait, mivel a mesterek nem szívesen tárták fel titkaikat; csak gondosan kiválasztott tanítványaikra bízták, és szavakban adták tovább.

Az egyik legismertebb és legnépszerûbb formája a koh-nak a pálcika, mely nem tartalmaz bambusz szálat, ezért illata finomabb, füstje halványabb a megszokottnál. A legkülönfélébb alkalmakkor teheti színesebbé életünket, akár egy csésze kiváló japán zöld tea, a bancsa kortyolgatása közben.

Tibet

A tibeti füstölõ nagyon sok fajta gyógynövénybõl készül. Míg az indiai, kínai füstölõk alapanyaga általában 3-4 fajta gyógynövény, a tibeti füstölõk többsége akár 25 fajta gyógynövényt is tartalmazhat. A tibeti füstölõt rúd alakúra sodorják, pálca nélkül

forrás: Szatmári Nóra
www.ezoterikus.hu